Lobotomía
Marcelo Arancibia
Chileno
En contra de cierta funesta sabiduría
No agacho el moño ni pongo mis ojeras
en remojo.
Navego por aguas diametrales
y oscurezco en diáfanas palabrerías.
Censura del cerebro, hueso de roer
Pestilencias me acorralan con viejos delirios
y mordidas
Dentelladas fieras, tarascadas a muerte
doy entre la jauría.
Gozo de iluminados aciertos
y en sedientas correrías
monto a la perra negra que me exige ternura.
Antropofagia de comernos los unos a los otros
Cargo un pelaje de rebeldía
y hasta a veces me consuelo
con puritanas bajezas.
Cuando aúllo bajo la luna llena
y en hombre cuerdo me convierto.
1 comentario:
A mûvészet ugyanis korántsem halt meg, sem 1920-ban, sem pedig 1926-ban. Az antimûvészet ugyan azt állította magáról, hogy ô már nem mûvészet, valójában mindvégig egy esztétikai-metaforikus jelentéseket felmutató, mesterséges - azaz mûvészi - világot teremtett, mely ugyan lényegesen eltért a mûvészet korábbi formáitól, új nyelvi modelleket alakított ki, s új mûvészetfunkciót hirdetett meg, azonban soha nem tudta beteljesíteni azt az álmot, azt az utópiát, hogy a mûvészet feloldódjon a mindennapi életben.
Publicar un comentario